Törökök, árvíz, tűzvész, jókedv - Kossuth7 5.0

Bizalmatlanság és kesergés – ezekből rengeteget találtam szerte az országban. A második forgatási naptól személyim fölmutatása volt az első, annak ellenére, hogy a betörő-prototipus egyik jellegzetességével sem birok (fiatal, mosolygós nő kamerával...). Persze, megértem, ahogy írtam már, nálam is rezeg a léc, hogy beengedném-e magam. A kesergést már kevésbé érzem sajátoménak, ezért az jobban elgondolkodtatott. Vajon mire jó? Mert valahol biztos van valami értelme és nyomós oka, ha ennyien és ilyen mennyiségben csinálják.

Az egyik társasházban egy öreg néni bár kinyitotta az ajtót, be nem engedett,nem ér, nincs húsz perce ilyenekre. Aztán mégis valahogy negyed órán keresztül mesélte, hogy mennyire nehezek és rosszak és küzdelmesek a mindennapjai, majd a végén megköszönte, hogy beszélgettünk, végre valaki szóba állt vele, mondta. Utána esett le: a kesergés sokszor a kapcsolódás öröme, könnyen talált közös valóság, általánosításokkal – a politikusok, az emberek, az utóbbi évek –, közös ellenségekkel teletűzdelve. A kesergés mint kapcsolódás és mint a feszültség és a düh kiadásának eszköze az alkoholhoz hasonló szerré válik, nehéz leszokni róla, ha nincs más helyette. És hogy miért írom ezt ehhez a videóhoz? Mert itt épp az ellenkezőjét tapasztaltam. Egy jó kedélyű, kifejezetten mosolygós, vidám embert, aki tudott nevetni magán is, mikor kesereghetett is volna például azon, hogy barackfát oltott a szilvafába.

0 Tovább

A postamester, a cipész és a Mariska néniék - Kossuth7 4.0

Egy sorozatnak lelke van. Nekem a Kossuth7 pontosan mutatja, mit is jelent ez - az egész több, mint a részek összege. Az emberek, a házak, a történetek önmagukban is érdekesek, de igazán akkor kezdtem érezni a sorozatnak az ízét, mikor körülbelül a negyedik helyszínen forgattam. Az egyik helyen a lakó az izgalmas, a másikban az épület maga, a harmadikban annak múltja, a negyedikben a jelen, az ötödikben az apró részletek, de nekem a legérdekesebb ezeknek a villanásoknak az összképe.

0 Tovább

Mikor Isten egy flash - Kossuth7 3.0

Jó napot kívánok, a Kossuth utca 7-ekről forgatok egy sorozatot, beszélgetne velem egy kicsit erről a házról?
Mi a célja ezzel?! Nincs különösebben eget rengető célom, szeretnék villanásokat mutatni, ízeket, hangulatokat, körképet. De mégsem értem, mi a célja vele? Nem akar ez a sorozat több lenni annál, ami lesz, nincs vele messzire mutató célom. Hát ne haragudjon, de én ezt nem értem, akkor minek csinálja?!
Nem, köszönjük, nem kérünk semmit.
Komolyan Pestről jött ezért? Sajnálom, próbálja meg a szomszéd házakban, ott beszédesebbek. Nem jó a szomszéd? Ja, mert Kossuth 7... hát akkor rakja elé a mi táblánkat, jó lesz az, maguk a tévében úgyis így szokták.
Ne haragudjon, temetésre/fürdeni megyek.

Nincs internetünk, próbálkozzon a fiataloknál.
A hátsó házban alszik a férjem.
Ezer örömmel beszélgetek önnel, de ez nem a Kossuth utca, elnézte.
Esetleg, ha visszajönne holnap. Köszönöm, visszajövök, hányra? Ja, biztosra nem ígérem, de csöngessen be, ha erre jár.
A visszautasítások ill. éppen üres vagy lakatlan házak közt kilométerek telnek, 15-20 becsöngetésből, 5-6 órából egy forgatás. Annak ellenére, hogy lehet, hogy én sem engedném be magam, tehát értem a bizalmatlanságot, egy idő után nehéz hinni, hogy nem kudarc jön a kudarc hátára. Néha nagyon vágytam rá, hogy bár lennék porszívóügynök, az érthető és egyértelmű célja is van, nem holmi látszólag értelmetlen sound bite-vadászat. Aztán kinyílik egy ajtó, jön egy ilyen bácsi, aki mutogat, mesél, beenged, befogad és a végén azt mondja, hogy őt Isten a Kossuth utca 7-be teremtette - ez meg akkora flash, hogy termelődik tőle elég belsőbenzin menni, menni, menni.

0 Tovább

Pingvinek a pincelakás fölött - Kossuth7 2.0

Ez a Kossuth7 és a hozzá tartozó hölgy nekem egy kerek egészet alkottak - a hely picit visszafogott, az üzletvezető energiabomba. Meséltek mindketten a maguk módján, zsák és foltja tökéletes párosnak tűntek. Érdekes volt elmerülni a történetükben, a kertben ülve időutazni egy másik kor más világába. Riportalanyom egyszercsak rátért a pincelakásra, csak úgy mellesleg. Na, az az érzés pont olyan volt, mint mikor egy közeli barátnőről kiderül, hogy új pasija van - mesélj, mesélj, mesélj, minden részlet érdekel, sőt, azonnal látni szeretném!

Az óriási, valószínűleg több szomszédos ház alá nyúló pincelabirintusban szinte kézzel foghatóan ott a történelem - személyes, poros-dohos tárgyak egymás szavába vágva mondják, mondják, mesélik, kik és mik történtek ott az elmúlt 100 évben. Izgalmas, megrendítő, fölemelő volt. Azt éreztem, hogy igen, ez az, megtaláltam, ilyen kincsekre vágytam, mikor megálmodtam a sorozatot. 

0 Tovább

Három generáció és egy kötőfék - Kossuth7 1.0

Úton lenni boldogság, szól a zene, szelem a kilométereket. Eltelik négy óra, az öt fölkutatott Kossuth7-ből háromban nincsenek otthon, egy lakó nem enged be, egy arra kér, jöjjek vissza három hét múlva, mert épp festés van. Nem adom föl, a Kossuth-utcatáblák, illetve furcsa módon főleg az üres házak tartják bennem a lelket - ígéretes, izgalmas, beindítja a fantáziám, vajon ki lakhat ott, mi lehet a ház történelme, pörög a fejemben a film, a kérdések, amiket föltennék.

Az ötödik órában jön egy aprócska érzés: mi van, ha ez mégsem az, aminek én álmodtam? Mi lesz, ha senki nem enged be, ha egy darab alanyom sem lesz? Bizonytalanná válok, telefonos segítség kell. Anyukámat hivom, panaszkodom.
- Azt hiszem, a helyedben én leszerveztem volna előre, kinéztem volna őket a telefonkönyvből vagy a netről - mondja.
Elgondolkodtat. Igen, persze, értem, hogy ez a logikus, lehetett volna egyeztetni előre, spóroltam volna ídőt, energiát, benzint. De valahogy az az út mégsem lett volna az enyém, nem az, amit én álmodtam. Kincset keresni akartam.
Hogy miért Kossuth utca? Mert az mindenhol van, bárhol lehet. Hogy miért 7? Mert az a kedvenc számom.

1 Tovább
12
»

Kossuth utca 7.

blogavatar

Lehet öreg, lehet fiatal, gazdag vagy szegény, férfi vagy nő, tulaj, esetleg bérlő. Élhetnek bárhogy és bárhol, mégis van bennük valami közös: az utca és a szám.

Utolsó kommentek